Keresés ebben a blogban

2010. nov. 15.

Eszéken jártam

Szombaton Eszékre látogattunk egy baráti társasággal. Viszonylag korán (8 órakor) indultunk, hogy legyen időnk körülnézni. Rögtön a határátlépés után megálltunk Donji Miholjac-ban, hogy a társaság megreggelizzen. Természetesen a helyi specialitást a burek-et kóstoltuk meg. A fiúk inkább a húsos változatot mellett tették le a voksukat, míg a lányok a túrósat választották. Én még gyorsan indulás előtt reggeliztem és igyekszem tudatosan táplálkozni is, így eszem ágában sem volt megenni egy egész burek-et. Azért mindkettőből ettem 1-1 falatot, hogy tudjam milyen íze van. Jó nagy adag volt és szerintem elég laktató is, nekem a húsos változat  nyerte el a tetszésemet. Aztán egy kis helyi sör kóstolás következett. Szerintem a fiúk ezt semmiképpen sem hagyták volna ki, ugyanis le kellett valamivel öblíteni a burek-et. Majd végre elindultunk Eszékre (horvát nevén Osijek). Körülnéztünk a piacon. Majd helyben újabb sörözés és ebédelés következett. A pihenés után sétálgattunk egyet a városban.  Ezt örökítettem meg fényképeken. Gyönyörű napsütéses időn volt. Remélem még sokáig ilyen szép idő lesz, mert azért ilyenkor igenis szeretem én is az őszt. Nagyon jó kis kirándulás volt, amit egy borkóstolóval zártunk. Három különböző vörös bort kóstolhattunk meg. Nekem kivételesen a legszárazabb ízlett a finom aromája miatt. Azt mondják a legjobb borok mind szárazak, mert nincsenek agyon cukrozva.


Dráva part (a hídon át is sétáltunk, gyönyörű természetes környezet várt bennünket a másik oldalon, igazi hétvégi kirándulóhely)
Dráva part
Központ
Központ villamossal (az egész városban villamos közlekedik, nekünk nagyon tetszett ez a helyi járat)
Központ, az épületek többségén még mindig látszanak a háború nyomai (lövések okozta lyukak)
Útban az autóhoz
Ez csak megtetszett











Nincsenek megjegyzések: