Keresés ebben a blogban

2011. jan. 3.

Sampon

Már régóta a terveim között szerepel az új samponomról a beszámoló. Ha valaki esetleg váltani szeretne természetes kozmetikumokra vele osztom most meg a tapasztalataimat. Mint említtetem lecseréltem a tisztálkodási szereimet és köztük a samponomat is. Első körben egy általam előállított folyékony szappant terveztem használni mindenféle tisztálkodásra azaz kézmosásra, fürdésre és hajmosásra is. Az első két tevékenységemhez nagyon bevált a sövénykúti kecsketejes szappanomból készült folyékony szappan. Ja és bármilyen hihetetlen még mindig van belőle, pedig az összes kézmosáshoz is tényleg ezt használom. Szóval sokáig elég. Visszakanyarodva a hajamhoz, ezen a téren sajnos nem vált be. Első mosásnál olyan lett, mintha meg sem mostam volna. Sőt talán még rosszabb is. A hajtöveknél zsíros tapintásra és kinézetre is a hajvégeknél pedig száraz. Kicsit úgy néztem ki, mint egy oroszlán. Két napig talán bírtam is, de copfosan. Ami nálam elég ritka, szeretem kibontva hordani a hajkoronám, de akkor nem korona volt, hanem valami olyan, amit takargatni kell egy copf formájában. Viszont csak nem hagytam annyiban a dolgot. Gondoltam csak tisztul, ez teljesen normális, így adtam még egy esélyt ennek a samponnak. Sajnos második alkalommal sem győzött meg. Kínomban még másnap hajat mostam a régi samponommal. Szégyen ide vagy oda, nem azért akartam lecserélni a samponom, hogy ki se tudjak lépni a lakásból a hajam miatt. Egy nőnek szerintem fontos, hogy ápolt külseje legyen. Tehát megint szép és tiszta volt a hajam, de azért csak nem akartam feladni a természetes megtisztítását. Így Szilvi barátnőm tanácsára kipróbáltam az ő csalán sampon receptjét.

Csalán sampon:
  1.  lépés: kb. 1 liter vizet felforralok, félreteszem és hozzáadok 1 nagy púpozott kanál csalán füvet.
  2.  lépés: a 20 percig állni hagyott és leszűrt csalán teámhoz adok 2 kanál, szódabikarbónát, 1 kanál mézet, és 1 kanál durva sót, jól összekeverem
  3. lépés: öblítés: Kb. 1 dl 20 %-os ecethez hozzáadok 1 liter langyos vizet és jöhet az öblítés.
 A hajmosás menete:

Egy nagyobb tálba öntöm az elkészített csalános hajmosó vizemet és ebben áztatom a hajam. Közben néha öntök is rá egy kicsit és átdörzsölöm a fejbőröm. Ez nálam kb. 10 percig tart, ezalatt az idő alatt elfogy a hajmosó folyadékom is. Ezek után jöhet az öblítés a langyos ecetes vízzel. Eleinte csak simán ecetes vízzel öblítettem le a hajam. Viszont elég ecet szagom volt, amíg száradt a hajam. Csak nagyon ritkán használok hajszárítót, tehát ez egy hosszabb folyamat. Kritikaként viszont pár alkalommal megkaptam, hogy milyen ecet szagom van. Ez különös képen engem nem zavart, de ha a környezetemnek nem tetszik nincs mit tenni változtatni kell. A változtatást pedig egy kis illatosító segítségével oldottam meg. Csepegtettem az ecetes vízbe pár csepp levendulás illóolajat. Legutolsó alkalommal finom levendula illat áradt belőlem. Ezt majd kedvem szerint változtatom. Amilyen illathoz ezentúl lesz kedvem, olyant fogok használni. Azért mégiscsak igazuk volt a kritikusaimnak, így levendulától illatozva én is jobban éreztem magam.

Még annyit legvégső tapasztalatként. Első két mosás alkalmával még ennél a samponnál sem kaptam meg azt az eredményt, amit egy rendes bolti sampon után lehet tapasztalni. Viszont ezt annak fogtam fel, hogy azért a kecsketejes samponomnak is ki kell tisztulni a hajamból. Tehát ezt nem adtam fel olyan könnyedén és lás csodát már a harmadik mosás után szép sima, könnyen kezelhető és megfelelő állagú hajat kaptam. Azóta használom is lelkesen. Még nem tudom, hogy meddig lehet ezt a sampont használni, mivel olvastam egy olyant róla, hogy a szódabikarbóna hosszú távon nem tesz jót. Ennek még utána kell járnom. Most a jelenlegi célom, hogy meghosszabbítsam a két hajmosás közötti időszakot. Bevallom én már attól boldog lennék, ha mondjuk heti egyszer kellene csak mosnom. Így ha esetleg megyek valahová, ahol nincs módom teát főzni, stb. nem kell attól tartanom, hogy kénytelen vagyok bolti sampont használni. Persze vannak jó bolti samponok is, csak azt kissé vastag pénztárcával rendelkezőknek találták ki.

Nincsenek megjegyzések: