Keresés ebben a blogban

2011. júl. 4.

Köles pirított zöldségekkel

Volt itthon pár zöldségem és az első zsenge tököt is megkaptam anyától. Először tök pörköltet akartam belőle csinálni, aztán majdnem elcsábultam egy tésztasalátára, de a legvégén mégis arra jutottam, hogy megpirítom a zöldségeket  és főzök hozzá kölest. Azt kell, hogy mondjam jól döntöttem, nem tudom, hogy csináltam de olyan lecsós ízvilágot sikerül összehoznom pedig sem paprika sem tojás nem volt benne. :))

Hozzávalók:
  • 1/4 kisebb tök (a többit a fagyasztómba tettem, majd készítek belőle főzeléket vagy valami mást :))
  • 1 nagyobb sárgarépa
  • 1 nagy vöröshagyma
  • 1 duci gerezd fokhagyma
  • kb. 2 marék fagyasztott kukorica
  • 1 paradicsom
  • 1 marék fekete  színű "zöldbab" (szintén az otthoni konyhakertből, ez most ilyen újítás, mert megláttam a vetőmagot és kíváncsi voltam milyen lesz :))
  • 15 dkg sajtos, füstölt  párizsi
  • kurkuma
  • kb. 15 dkg köles
Egy serpenyőbe olajat öntöttem kb. 1 dl-t. A vöröshagymát és a fokhagymát megpucoltam, felaprítottam és rádobtam az olajra. A tököt megmostam, meghámoztam és egy nagyobb lyukú reszelőn lereszeltem. Az 1/4-ét a serpenyőbe tettem, a többit zacskóba, azt pedig a fagyasztóba a későbbi felhasználásig ott vár a sorára. A répát meghámoztam, szintén lereszeltem és ez is ment a serpenyőbe. A paradicsomot és a fekete "zöldbabot " megmostam, felaprítottam, ez is ment a serpenyőbe a kukoricával együtt a többi zöldség közé. Csíkokra szeleteltem a párizsit is és ezt is hozzáadtam az eddigiekhez, majd 1 kiskanál sóval és kb. ugyanennyi kurkumával ízesítettem. Végül így együtt kezdtem el pirítani ezt az egészet. Kb. 10-15 perc alatt el is készült. Kifőztem hozzá a kölest is, amit hozzákevertem és így került tálalásra. Ez így jó nagy adag. 2 személynek is bőséges lakoma.

6 megjegyzés:

judit60 írta...

Nagyon tetszik ez a recept.Van kölesem itthon, de nem igazán tudtam mihez kezdjek vele.Eddig!

Panna írta...

Judit,

Örülök, hogy sikerült ötletet adnom! Amúgy szerintem a köles még kiváló köret lehet pörköltekhez vagy szaftos húsokhoz is, de egyenlőre még én is csak kísérletezek vele.

Kati írta...

Még sosem ettem kölest, őszintén megmondom nem is tudom, hogy néz ki, de itt nálad nagyon jól hangzik ebben a receptben.

Panna írta...

Kati,

Kinézetre olyan mint a tészta színű kis gyöngyök. Megfőzve sem lesz sokkal nagyobb csak megpuhul. Viszont gyorsan elkészül és nem a megszokott krumpli vagy rizs vagy tészta a köret.

mellissina2 írta...

Hú de jó,hogy megtaláltam a köles recepted,van kölesem próbálkoztam is vele,de nem túl sikeresen!!! viszem a receptet! köszi.

Panna írta...

Piroska,

Én is csak próbálkozok, de ez így nekem nagyon ízlett. Próbáld ki Te is, remélem elnyeri a tetszésed :))